A Földet körbeölelő űr tele van még számunkra új és rejtélyes elemmel. Ismereteink napról napra egyre bővülnek és gyarapodnak, hiszen folyamatosan igyekszünk kiterjeszteni megfigyeléseink határát, hogy az eddigi tudásokat új következtetésekkel bővítsük és új tapasztalatokhoz jussunk. Mégis érnek még meglepetések, és találkozunk még igazi különlegességgel is.
Ilyennek mutatkoznak azok a különös ősbolygó-jelölt égitestek, amik alakjukat vesztve bolyonganak évmilliók óta a galaxisban.

  
  Nehéz elemekben rendkívül szegény csillagot figyeltek meg a szakemberek, amely a Világegyetem korai időszakában keletkezett. Furcsa összetételének magyarázatára eddig nincs biztos teória.

  A nemzetközi csillagászcsoport megtalálta az eddigi megfigyelt legalacsonyabb fémtartalmú csillagot. A japán Subaru teleszkóppal a tőlünk 4000 fényévre, a Hydra csillagképben található HE1327-2326 jelű objektumot tanulmányozták. Az égitestben a vas gyakorisága mintegy 0,0004 százaléka a Napban megfigyelhetőnek.

   Érdekes módon a csillagászat egészen a Nemzetközi Csillagászati Unió  2006 augusztusi üléséig nem definiálta konkrétan, mit is tekinthetünk bolygónak. Nyilvánvalóan a jóval nagyobb égitestek, amelyek központjában a nagyobb tömeg révén beindulhatnak a fúziós folyamatok, így saját energia- illetve fénykibocsátásuk van, már csillagok – ezzel felső tömeghatárt viszonylag könnyű találni. Mi legyen azonban az alsó határ? Mekkora mérettől tekinthető egy égitest bolygónak?

   Nagyon sok távoli kvazár fényének vizsgálata alapján nemcsak a galaxisokban, hanem a közöttük lévő térségekben is nagy mennyiségben találhatóak kozmikus porszemcsék.

   Régóta ismert tény, hogy a távoli égi objektumok fényét a csillagközi térben lévő porszemcsék miatt halványabbnak és vörösebbnek látjuk (utóbbi oka, hogy a porszemeken lejátszódó szóródási jelenségek erősebben jelentkeznek a sugárzás rövidebb hullámhosszú, azaz kékebb komponensei esetében).

  Chilében, a La Silla csúcson üzemelő 2,2 méteres ESO/MPG teleszkóppal elkészítették a mindeddig legrészletesebb képet a déli égbolt fantasztikus objektumáról, a Carina-ködről.
A nagyfelbontású, részletgazdag képen jól kivetők a köd különböző objektumai: fiatal csillagok halmazai, nagy por- és gázcsomók, poroszlopok, globulák, s természetesen a köd éke, az ? Carinae. A kép a 2,2 méteres ESO/MPG teleszkóp WFI (Wide Field Imager) kamerájával hat különböző színszűrőn keresztül rögzített felvételekből állt össze.

 A napszél kifejezés mögött olyan töltött részecskéket értünk (leginkább protonokat és elektronokat), amelyek a Nap atmoszféráját elhagyva a világűrben terjednek. A Nap több millió km/h sebességgel löki ki magából ezeket az elektromosan töltött részecskéket, ami a bolygókra, az aszteroidákra és az üstökösökre az egész Naprendszerben hatást gyakorol.

A megfigyelések alapján régóta tudjuk, hogy bár a napszél sebessége változó, sosem csökken 260 km/s alá.

  A látható fény tartományában működő távcsövek számára szinte észrevétlen, sötét aszteroidákat fedezett fel a WISE műhold a Föld közelében. A húsz objektum többsége a rá eső napfénynek alig egytizedét tükrözi vissza.

Húsz korábban ismeretlen sötét aszteroidát (kisbolygót) fedezett fel a Föld közelében a NASA WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) széles látószögű infravörös sugárzást felmérő csillagászati műholdja, amelyet decemberben állítottak pályára.

A mi világunk testvérbolygójának fénye, Naprendszerünk egyik Föld-típusú bolygója, akit Galilei a 17. században szemlélt, majd 1790-ben Johann Schröter vált rabjává. Ragyogását hajósok, csillagászok és örök álmodozók csodálták már. Az ókorban istennőnek hitték, akié a szerelem és a szépség adománya, és övé minden héten a péntek napja is. Minden éjjel letekint ránk, mi pedig megcsodálhatjuk őt.

A Vénusz a második bolygó a Naptól, megelőzve a Földet, a Marsot, a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt, a Neptunuszt és a Plútót.

 
  Évtizedes kutatások után sikerült végre fényt deríteni egy rejtélyes csillagpáros valódi természetére: a két fehér törpe mindössze 5,4 perc alatt kerüli meg egymást, ez az ismert leggyorsabb és a legszorosabb közelségben lévő bináris csillagrendszer.

A fehér törpék a csillagfejlődés végállapotában lévő objektumok, amelyek magjában már nem indulnak be újabb fúziós reakciók, vagyis többé nem zajlik energiatermelés. Az égitest összehúzódik, külső rétegeit pedig planetáris köd formájában ledobja.

Már az általános iskolában megismerkedünk velük tudományos szempontból is, nap mint nap nekik köszönhetjük az életünket, nappal is, és éjszaka is találkozhatunk velük. Ők a csillagok, akik közül egy közvetlen közel van hozzánk, ez pedig a Napunk.

A csillag a népi nyelvben szinte bármilyen égitestet lefedhet (lásd: Esthajnalcsillag = Vénusz), azonban a csillagászat szaknyelve már pontosabb definiálja: olyan égitest, amely nukleáris energiát termel, ennek következtében saját fénnyel rendelkezik, szemben a bolygókkal, amelyek csupán központi csillaguk fényét verik vissza, és saját fénykisugárzásuk majdnem egyenlő a nullával.