A földinél tízszer sűrűbb szén-dioxid atmoszféra üvegházhatása kellene, hogy a folyékony víz stabil legyen a Gliese 581d planétán. A távoli bolygó a Lakhatósági Zóna külső határvidékén kering, és nem kizárt, hogy az élethez szükséges viszonyok is megjelentek rajta.
Nemrég egy olyan planétát azonosítottak, amely a Lakhatósági Zóna külső határvidékén helyezkedik el. Utóbbi az a térség egy csillag körül, ahol egy Földünkhöz hasonló bolygó felszínén tartósan olyan körülmények lehetnek, amelyek között a folyékony víz stabil a felszínen - növelve az esetleges élet kialakulásának, fennmaradásának esélyét.

 A napszél kifejezés mögött olyan töltött részecskéket értünk (leginkább protonokat és elektronokat), amelyek a Nap atmoszféráját elhagyva a világűrben terjednek. A Nap több millió km/h sebességgel löki ki magából ezeket az elektromosan töltött részecskéket, ami a bolygókra, az aszteroidákra és az üstökösökre az egész Naprendszerben hatást gyakorol.

A megfigyelések alapján régóta tudjuk, hogy bár a napszél sebessége változó, sosem csökken 260 km/s alá.

   Megtalálták az eddig ismert legnagyobb tömegű csillagot az R136 csillaghalmazban. A monstrumot R136a1nek hívják, tömege 265-ször nagyobb, mint a Napé.

   Az R136-os csillaghalmazban lévő három legfényesebb csillag tömege egyenként több mint 150-szerese a Napénak. A halmaz és az ismert világűr eddigi legnagyobb tömegű csillaga az R136a1, amelynek a jelenlegi tömege 265-ször nagyobb, mint a Napé. A fényereje is a legnagyobb, a Napét csaknem tízmilliószor meghaladja.

   A földi életet szinte teljesen kipusztító ún. tömeges kihalások 27 millió évente rendszeresen bekövetkeznek. Az ennek okaként ismert elméletet azonban most cáfolták tudósok. Így csak azt tudni, hogy rendszeres, de azt nem, mi okozza.
Az elmúlt 500 millió év távlatában minden 27-ik millió évben tömeges kihalás sújtotta bolygónkat, de nem abból okból, mint a tudósok eddig hitték - véli Adrian Melott, a Kansas egyetem asztrofizikusa és Richard Bambach, a Smithsonian intézet paleontológusa. 

A periodikusan bekövetkező tömeges kihalás elmélete már korábban is felvetődött, és a gyanú a Nap hatalmas, sötét szomszédjára vetült, mely 27 millió évente elég közel kerül a Naprendszerünkhöz, hogy nekiütközzön a Naprendszer külső peremén található ún.

   Az Univerzumban távoli, hatalmas robbanásaira vadászó Swift-űrtávcső június 21-én megörökítette a működése alatt tapasztalt eddigi legenergikusabb eseményt. A GRB 100621A jelű villanás annyira intenzívnek bizonyult, hogy a műholdat és az adatokat elemző szoftvert "kiütötte".
A 2010. június 21-i gammavillanás során olyan sok foton találta el a Swift-űrtávcső detektorát - másodpercenként legalább 143 000 -, hogy azt a berendezés egyszerűen nem volt képes számolni.

   A Mars eddigi legnagyobb egybefüggő háromdimenziós térképe érhető el a Microsoft és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) virtuális obszervatóriuma, az ingyenesen hozzáférhető WorldWide Telescope szolgáltatás révén.

http://download.chip.eu/hu/Worldwide-Telescope_3103731.html

    A 2008-ban indult szolgáltatásnak köszönhetően a felhasználók a földi és űrtávcsövek adatait felhasználva barangolhatják be a világegyetemet.

Mostantól a Mars is böngészhető.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta nevű szondája több száz elsőosztályú felvételt készített a Lutetia nevű aszteroidáról. A fotókon feltárul az űrbéli test kráterszaggatta felszíne. A Rosetta most először készített igazán közeli képeket az aszteroidáról, amely az ESA szakemberei szerint a Naprendszer születésekor lejátszódott roppant erejű folyamatok szemtanúja és egyben túlélője.

 A Rosetta űrszonda részletesen megfigyelte, és maximálisan 60 méteres felbontással megörökítette annak felszínét.

   A NASA tudósai a Szaturnusz rendszert vizsgáló Cassini űrszonda révén egyre több újdonságot és érdekességet tudnak meg az óriásbolygó legkülönösebb holdjáról, a Hyperionról.
A Hyperion a Szaturnusz nyolcadik legnagyobb holdja, a szokatlan felszín mellett kaotikus forgás is jellemzi, a Szaturnuszt 21 nap alatt kerüli meg. A szokatlan, szivacsos külső az adatok tanúsága szerint leginkább az égitest rendkívül alacsony sűrűségének tudható be, taglalják a Cassini küldetés tudósai a Nature legfrisebb számában.

Igen nagy meglepetést okoztak a Cassini űrszonda kémiai adatainak elemzései, az eredmények alapján ugyanis lehetséges az élet jelenléte a Szaturnusz holdján, a Titánon.

Az adatok alapján készült tanulmányok egyike szerint hidrogén áramlik le a Titán légkörében, ami eltűnik a felszínen. Chris McKay, a NASA Ames Kutatóközpontjának asztrobiológusa szerint akár egy a miénktől gyökeresen különböző metánalapú életforma is fogyaszthatja a hidrogént.

 
A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) bejelentése szerint sikerült port begyűjtenie a Hayabusa küldetésnek, a mintagyűjtő kapszulában ugyanis megtalálták a hőn áhított részecskéket, bár a minta eredetét még tisztázni kell.

A sajtóközlemény szerint még nem tudni, hogy a szemcsék a 2005-ös Itokawa aszteroida leszállásokból származnak, vagy a bolygóközi űrből, esetleg magáról a Földről kerültek a hányatott sorsú kapszulába. A kapszula június 13-án tért vissza a bolygóra, 7 év és több milliárd űrben megtett kilométer után.

Az élet nyomait már régóta kutatják a Marson. Főleg azért, mert a sarki jégsapkák korábbi folyékony víz jelenlétére utalnak a bolygó felszínén, és azért is, mert a műholdas felvételek alapján a talajfelszín mintázata is vízfolyások korábbi jelenlétét igazolják. Egy új feltételezés szerint viszont a vörös bolygó több, mint egyharmadát hatalmas kiterjedésű óceán boríthatta.

A Mars a Naptól számítva sorrendben a negyedik, nagyságát tekintve pedig a hetedik bolygó a naprendszerben.

     Darabokra esett napkorong, a tetején sárgászöld koronával
Napnyugta és napkelte idején csillagunk a látóhatárhoz közel tartózkodik. A fénytörés miatt sugarai irányt változtatnak a légkörben, és az egész napkorong enyhén megemelkedik az égen. A refrakciónak is nevezett jelenség keretében általában fél fok körüli szögértékkel látszik magasabban a Napunk  - ennek megfelelően, amikor alja a látóhatárt érinti, valójában már alatta is van (a Nap átmérője a Földről nézve fél fok).

   Az európai Herschel űrteleszkóp kozmikus „nagyítólencsék” segítségével kikémlelt egy igen távoli galaxist

Az obszervatórium már most az egyik legnagyobb teljesítményű csillagászati eszköz, melyet valaha kifejlesztettek, ám képességeit még tovább lehet fokozni a gravitáció segítségével.  

Egy nagy galaxishalmaz megfigyelésével, a Herschel egy még távolabbi objektumot is képes volt részletesen szemügyre venni. Ez azért lehetséges, mert az előtérben lévő halmaz gravitációja felnagyítja a háttérgalaxisból származó fényt.