A legkisebb nagybolygó, vagy a legnagyobb kisbolygó?

(Megjelent az UFO-magazin 1993/12-es számában)

1930-ban szenzációs felfedezés híre járta be a világot.
Március 13-án a flagstaffi Lowell Obszervatórium (Arizona)
körlevélben értesítette a csillagászattal foglalkozó intézeteket
egy Neptunuszon túli bolygó felfedezéséről. Az új bolygót némi
mérlegelés után Plútóról, a görög mitológia alvilági istenéről
nevezték el. A felfedezés után - mely hosszas kutatómunkának
és némi szerencsének volt köszönhető - megkezdődött az
égitest pályaelemeinek és más jellemzőinek meghatározása.
Ennek során már a felfedezés évében kiderült, hogy a Plútó
ellipszis-pályája annyira eltér a körtől (annyira excentrikus),
hogy felülnézetben két helyen metszi a Neptunusz pályáját.
(Éppen napjainkban, 1979 és 1999 között ezért van a Plútó
közelebb a Naphoz, mint a Neptunusz.)

További probléma volt, hogy a Plútó az akkori legnagyobb
nagyítású távcsövekkel nézve sem mutatott korong alakot -
mint a többi nagybolygó -, hanem pontszerű égitest volt, akár az
állócsillagok vagy a kisbolygók. Mindez nem akadályozta meg
a csillagászokat abban, hogy a Plútó a Naprendszer kilencedik
bolygójaként vonuljon be a csaillagászatba és a tankönyvekbe.

A bonyodalmakat tovább növelte, hogy a kilencedik bolygó
keringési síkja több mint 17 fokot zár be az Ekliptikával, holott
a többi nagybolygó  - legyen az akár a 4 Föld-típusú kőzetbolygó,
akár a 4 Jupiter-tipusú gázóriás - pályasíkja csak néhány fokot.
A kegyelemdöfést végül az adta meg, hogy 1978-ban felfedezték
a Plútó holdját, a "Charon"-t, és annak pályaelemzéséből kiderült,
hogy a Plútó-Charon kettős rendszer együttes tömege 2,5 ezreléke
a Föld tömegének.

Ezek az adatok mind azt valószínűsítik, hogy a Plútó inkább tekinthető
kisbolygónak, mint nagybolygónak. Ez az átminősítés néha meg is
történik, például a Marik Miklós szerkesztésében megjelent "Csillagászat"
című könyvben (Akadémiai Kiadó, 1989.): "A Plútó a fenti számításokból
azért maradt ki, mert ennek pályája az Ekliptika síkjára való vetületben
metszi a Neptunusz pályáját, így a perturbációs függvény azon sorfejtése,
melyen az egész elmélet alapul, a Plútó esetében érvényét veszti. A fenti
eredményeket azonban a Plútó hatása a bolygó igen kis tömege miatt
csak jelentéktelen mértékben befolyásolja." (Idézett mű 208. oldal.)

A Plútó anyagösszetételét vizsgálva az derült ki, hogy felszínét fagyott
metán borítja. Ha a Plútó pályája - miként az üstökösöké - annyira elnyúlt
lenne, hogy perihéliumában a Napot igen megközelítené, ez a jég
megolvadna, egy határon túl gázhalmazállapotúvá válna, kialakulna a
kóma, valamint a napszél hatására az elnyúlt csóva. Az is lehet, hogy a
Plútó nem más, mint egy nem funkcionáló, "parkolópályán lévő" üstökös?

A csillagászok - konstatálva a Plútó kis tömegét - arra kezdtek gyanakodni,
hogy létezik a Naprendszerben egy tizedik bolygó, mely átvenné a Plútó
szerepét, csak még nem fedezték fel. Ennek ellentmond a Torontói
Egyetemnek az 1990-es évek elején számítógépes szimulációval elért
eredménye, mely szerint a Naprendszer bolygóinak mozgása az ismert
bolygók és a Nap gravitációs kölcsönhatása alapján, minden további
feltételezés nélkül megmagyarázható.

Az adatok, bizonyítékok tehát gyűlnek, és mind amellett szólnak, hogy a
Plútót érdemesebb lenne kisbolygónak tekinteni, elsősorban kicsiny
tömege, másrészt szokatlan pélyaadatai miatt. Várható-e ezek után,
hogy a Plútót kiemeljék a nagybolygók közül, és átminősítsék
kisbolygóvá? Aligha. A tudomány történetében megfigyelhető egyfajta
nyitottság az új felfedezések iránt, de az egyszer már kimondott
"igazságokon" nem szívesen változtatnak. Amikor a XIX. században
felfedezték az elektromosság törvényeit, az áram irányát úgy definiálták,
hogy az az áramforráson kívül a pozitív pólustól a negatív felé halad.

Miután felfedezték a katódsugár-csövet kiderült, hogy fémvezetőkben az
elektromos áram nem más, mint a negatív töltésű elektronok mozgása
a pozitív pólus felé. Ennek ellenére nem változtatták meg a koncepciót,
ezért beszélnek ma a villamosmérnökök valóságos és megegyezés szerinti
áramirányról (a kettő pont ellentéte egymásnak). E tendenciákat

figyelembe véve - legalábbis szerintem - az iskolai tankönyvekben továbbra is ezt olvashatjuk: "A Nap körül kilenc nagybolygó kering, ezek: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó."

James Randi nyilatkozta egyszer a "Természet Világa" hasábjain: "Van egy
elméletem a tudományos fokozatokról. Amikor átnyújtják a doktori

diplomát, abból a bőrön keresztül azonnal az agyba jut valamilyen vegyi anyag, s az megbénítja a beszédközpontot. Ez a központ csak két mondatot szabályoz, ezek: "Tévedtem" és "Nem tudom". Még soha nem hallottam, hogy e mondatok valamelyikét egy doktor kiejtette volna. Persze lehet, hogy tévedek, de az az érzésem, ha megpróbálnák bármelyiket kimondani, dadogásba fulladnának." (Eddig az idézet.) Lehet, hogy ebben a kérdésben James Randinak igaza van?