A Naprendszer - mintegy ötmilliárd évvel ezelőtt - egy olyan gáz- és porfelhő összehúzódásából jött létre, amely egy korábbi szupernóva robbanásából keletkezett. Azért kell ezzel a feltételezéssel élni, mert az ősrobbanáskor - több mint 13 milliárd évvel ezelőtt - számottevő mennyiségben csak könnyű Hidrogén és Hélium keletkezett, a magasabb rendszámú kémiai elemek - egészen az Uránig bezárólag - csak egy csillag gyomrában, magfúzióval, vagy pedig szélsőséges fizikai körülmények között, nagy nyomáson és hőmérsékleten, szupernóva robbanáskor jöhettek létre, mint annak mellékterméke.
 
A forgó, gravitáló anyag - a fizika törvényeinek engedelmeskedve -  a forgástengelyre merőleges síkba rendeződik (gondoljunk csak a rengeteg lencse alakú galaxisra; kivételek természetesen itt is vannak, például a gömbhalmazok). A Naprendszer anyaga  - a forgássíkba rendeződés után - kettévált: középen Hidrogénből és Héliumból kialakult az ős-Nap, a Naprendszer többi anyaga a centrum körül gyűrűt alkotott, (úgy, mint a  Szaturnusz körüli gyűrű, csak lényegesen több anyagot tartalmazott).

A következő lépésben a gyűrű (mely anyagának tömege közel megegyezett a mai Naprendszer bolygóinak össztömegével) ketté vált: a Napban működésbe lépett a magfúzió folyamata, a keletkező napsugárzás és napszél hatására a könnyű elemek és a gázok (például a metán és az ammónia) kisodródtak a Naprendszer külső régióiba, létrehozva így a gázbolygók övét. A Naphoz közelebbi tartományban létrejött a kőzetbolygók öve, amely inkább fémeket és ásványokat tartalmazott és kevés gáznemű anyagot. A két öv közötti határ a mai  fő  kisbolygó-öv távolságában húzódott.

Ezután a külső és a belső anyagöv is tovább osztódott, létrejött a Merkúr-Vénusz öv, a Föld-Mars öv, a Jupiter-Szaturnusz, illetve az Uránusz-Neptunusz öv. Nem tudni mikor, de elkezdődött az övek anyagából a bolygók kialakulása is, lehet, hogy a keletkező bolygócsíráknak is szerepe volt abban, hogy az előbb felvázolt négy gyűrű ketté osztódott, nyolc gyűrűt, illetve nyolc bolygót hozva létre. A bolygócsírák növekedése önmagát katalizáló folyamat volt, hiszen minél nagyobb volt egy bolygókezdemény, annál nagyobb volt a gravitációs hatása, annál hatékonyabban gyűjtötte össze az útjába eső anyagot, és tette a maga anyagává (vagy holdjává), legyen az akár szilárd anyag, akár por, akár gáz.

Egy övön belül több bolygócsíra is keletkezhetett, de ezek a gravitáció jótékony hatása  következtében egymásra találtak és összeolvadtak, övenként csak egy bolygó jött létre. A bolygóközi tér kiürült, ha űrhajót akarunk küldeni a Holdra (vagy űrszondát a Marsra), akkor nem kell attól tartani, hogy valaminek nekiütközik az űreszköz. (A Föld körüli szférában űrhajózva figyelembe kell venni az "űrszemetet", például a kiégett rakétafokozatokat, a működő és az üzemen kívüli műholdakat, amiről számítógépes nyilvántartást is vezetnek.)

Ez az egyszerű naprendszer-kozmogónia meg tudja magyarázni, hogy a szomszédos bolygópárok miért hasonlítanak annyira egymásra. Ugyanakkor nem tud számot adni a Plútó keletkezésének körülményeiről. Csak annyit mondhatunk, hogy nagy valószínűség szerint a Plútó nem a többi nyolc bolygóval együtt keletkezett, hanem olyan korábbi bolygócsíra, amely túl kicsi volt ahhoz, hogy nagybolygóvá növekedjen, ahhoz azonban túlságosan nagy volt, hogy a Neptunusz, vagy az Uránusz befogja, esetleg egyszerűen elkerülte a velük való találkozást.