2009. szeptemberének végén az öt évvel korábban indított Messenger szonda körülbelül 200 km-re repült el Naprendszerünk legbelső bolygójának felszíne fölött. A manőver a 2011-re tervezett bolygó körüli, végleges pályára állást szolgálta. Bár kisebb műszaki hiba akadályozta a szonda működését, sikerült eddig sosem látott részleteket megörökíteni az égitest felszínén, amelynek így már 90%-os a lefedettsége.

Már három különböző felvételünk van a Merkúr különös, fényes foltjáról. Először Ronald Dantowitz csillagász fotózta le az objektumot, ami csupán egy apró, fényes pöttynek mutakozott a Föld felszínéről. A Messenger 2008 októberében, a második bolygóközelítéskor is lencsevégre kapta a furcsa formációt kislátószögű kamerájával, de akkor a folt az égitest peremén, viszonylag rosszul látszott. Az új felvételen jól kivehető egy előtérben látszó egyenletes, lapos síkság és a bal alsó sarokban egy most felfedezett becsapódásos medence pereme. A mostani képen jobban tanulmányozható a fényes rész közepén lévő szabálytalan alakú lesüllyedt terület, ami vulkanikus eredethez kapcsolható.

A következő felvételpár két különböző közelítéskor készült: a bal oldali tavaly, a második manőverkor, a jobb oldali pedig a legutóbbi, harmadik közelségnél, 75 perccel a legkisebb távolság elérése előtt. A fotók közel azonos területeket ábrázolnak, azonban a jobb oldali képen a táj megvilágítottsága ferdén beeső, majdnem súroló fénysugarak eredménye (vagyis helyi időben napnyugta felé tartunk), emellett a szonda látóiránya is közelebb volt a függőlegeshez. A nagy becsapódásos krátert szinte kettémetszi egy feltűnő meredek lejtő vagy sziklaszirt. A később készült képen a kráter sokkal közelebb van a fényt és az árnyékot, azaz a nappalt és az éjszakát elválasztó határvonalhoz (az úgynevezett terminátorhoz), így az árnyékok sokkal hosszabbak. A beeső fénysugarak miatt a kráterfenék topográfiája különös hangsúlyt kap, kiemelkedik, a gyűrött hegyhátak is jól tanulmányozhatóak a központi szirt mindkét oldalán és a krátertől nyugatra (balra) eső területek is egyenetlenebbek mint azt a korábbi felvétel alapján gondoltuk.

Az harmadik felvételen egy duplagyűrűs becsapódási medence látható, amelynek a déli-délnyugati oldalához egy másik becsapódásos kráter csatlakozik. Ehhez hasonló alakzatok akkor keletkeznek, amikor egy nagyobb üstökösmag vagy kisbolygó ütközik egy sziklás égitest felszínébe. Kisebb léptékű, sokkal későbbi ütközések hozták létre a képen mindenhol megfigyelhető fiatalabb krátereket. A belső gyűrűn belül a talaj meglepően sima a két gyűrű közötti felszínhez viszonyítva, aminek oka az ütközést követő lávaömlés lehet, ami elárasztotta a medencét a becsapódást követően.

A következő képen látható, lapos talajjal rendelkező krátert a Messenger ferde szögből figyelte meg a legnagyobb közelítés előtt két órával. Az objektum sokkal fiatalabb, mint a környező hasonló méretű kráterek, amit a központi struktúrához képest sugárirányban elhelyezkedő másodlagos kráterek jeleznek. Ezek az apró kráterek láncszerű alakzatba rendeződnek. Az ehhez hasonló kráterláncok csupán egyik fajtái a Merkúron megfigyelhető, kirepülő törmelékek okozta felszínformációknak: lehetnek még folytonos törmelékmezők, sugársávok, illetve felszínre kerülő friss, fényes anyag is. Ez figyelhető meg a krátertől északra elterülő, a környezettől világosabb anyag formájában is, aminek elhelyezkedése utalhat a becsapódás esetleges irányára is-

A Merkúr felszíne különböző méretű és elrendezésű kráterek ezreivel van telehintve, ami a bolygót több milliárd év alatt ért becsapódások következménye. Az utolsó kép felső részén, illetve jobbra kinagyítva hasonló objektumok különös elrendeződését láthatjuk, ami a véletlen szeszélye folytán egy óriási lábnyomra emlékeztet. A sarok az idők során egymásra rakódott, átfedő kráterekből áll, míg a négy lábujj különálló, eltérő korú becsapódások nyomait őrzi.

(forrás: index.hu/tudomány, hírek.csillagászat.hu)