A Space Shuttle vagy űrrepülőgép (hivatalos angol nevén: Space Transportation System, STS, a.m. űr-szállítórendszer) az Amerikai Egyesült Államok ember szállítására is alkalmas űrprogramja volt. Ez volt a világon az első olyan konstrukció, amelynek bizonyos részei újrafelhasználhatóak voltak. A szárnyakkal rendelkező űrrepülő (Orbiter) felszálláskor függőleges állásban, rakéta módjára hagyta el a Földet, visszatéréskor viszont siklórepülő módjára szállt le.
Feladatai közé tartozott az állandó személyzet cseréje a Nemzetközi Űrállomáson, a különböző űrállomáselemek és utánpótlás odaszállítása, műholdak pályára állítása és karbantartása, illetve különböző kísérletek és mérések végrehajtása alacsony Föld körüli pályán.
Összesen hat ilyen űrrepülőgépet építettek meg, melyek közül öt repült a világűrben. 1981 óta a flotta százharmincöt repülést hajtott végre. Harminc évnyi működés során két űrrepülőgép semmisült meg: a Challenger 1986-ban és a Columbia 2003-ban szenvedett balesetet. Az űrkutatás történetének két legnagyobb katasztrófájában 13 amerikai és egy izraeli űrhajós halt meg.
A program hivatalosan 2011. július. 21-én fejeződött be, az Atlantis utolsó landolásával.

Az STS–135 az amerikai űrrepülőgép-program legutolsó repülése volt. Önálló repülésként eredetileg nem szerepelt a NASA tervei között, de a szenátus végül megadta a szükséges anyagi fedezetet. Az Atlantis űrsikló négyfős, tapasztalt legénysége a legkisebb létszámú expedíció a Challenger 1983. áprilisi repülése (STS–6) óta. Mivel már nem volt másik űrsikló, amely vész esetén mentőjárműként szolgálhatott volna, a legénységet ellátták orosz szkafanderekkel is, ha netán Szojuzokkal kellett volna visszatérniük. Az Atlantis bőséges ellátmányt, tudományos felszereléseket és tartalék alkatrészeket szállított a Nemzetközi Űrállomásra, köztük a Raffaello (Multi-Purpose Logistics Module) modult és a Lightweight Multi-Purpose Carrier-t (LMC). Ottléte alatt egy űrszerelésre került sor, amelyet az űrállomás 28. alaplegénységének két tagja, Michael E. Fossum és Ronald J. Garan végezett. Az Atlantis a visszatérése után a Kennedy Űrközpont múzeumába került.

A NASA 166. emberes űrrepülése
A 37. űrsiklóküldetés a Nemzetközi Űrállomáshoz
Az Atlantis 33., egyben utolsó küldetése
A 135. űrsiklóküldetés az STS-1 óta
A 3. űrsiklórepülés 2011-ben

Tömeg:
Indításkor: 2 050 756 kg
Orbiter tömege az indításkor: 120 700 kg
Orbiter tömege a landoláskor: 102 682 kg
Össz teher: 12 890 kg

Személyzet:
(Zárójelben a repülések száma az STS–135 küldetéssel együtt.)
Christopher J. Ferguson (3) - parancsnok
Douglas G. Hurley (2) - pilóta
Sandra H. Magnus (3) - küldetésspecialista
Rex J. Walheim (3) - küldetésspecialista
Azért csak négy főből állt a személyzet (a szokásos 6-7 fővel szemben), mert vészhelyzet esetén ennyien át tudtak volna szállni a Nemzetközi Űrállomásra, ahonnan egy éves időszak alatt egyenként vissza tudnak térni a Földre Szojuz űrhajókkal. Ugyanakkor a kisebb létszám nagyobb teher felvitelét tette lehetővé.


Commander Chris Ferguson, Pilot Doug Hurley, and Mission Specialists Rex Walheim and Sandy Magnus share their experiences during STS-135, the final mission of Atlantis and the Space Shuttle Program. The STS-135 crew also offers historical account of the Space Shuttle Program's legacy, with a special appearance by astrophysicist Dr. Neil deGrasse Tyson.

FORRÁS:wikipédia

NASAtelevision: http://www.youtube.com/user/NASAtelevision