Másodpercenként tíz felvétel és 130 Megabit adatáram: többek között erre képes a NASA új napkutató űrobszervatóriuma, amely csütörtökön indult Floridából. Az űrszonda műszerei folyamatosan, szinte pillanatról-pillanatra követik majd egyre aktívabbá váló csillagunk változásait. A kutatók azt várják, hogy jobb lesz az űridőjárás-előrejelzés, és jobban felkészülhetünk a Földet is veszélyeztető eseményekre.

 A SOHO napkutató űrszonda képe a kromoszféráról, amely a Nap felszíne és a korona között található. Az új műszerektől ennél is részletesebb képeket várnak

 A Nap felszínéből Földünknél is nagyobb mágneses hurkok emelkednek ki, és alkalmanként hatalmas izzó gáztömegek lövellnek a világűrbe. Eközben a legnagyobb nukleáris bombákét is meghaladó energiájú robbanások történnek. A kirepülő részecskék ritkán a Földet is eltalálják, ami zavart okozhat a távközlésben, az áramellátásban és műholdakat is tönkretehet.

A naptevékenységnek a Földre gyakorolt hatásait az űridőjárás témakörében vizsgálják. A Nap ide kapcsolódó aktivitása azonban alig követhető az optikai tartományban, más hullámhosszakon lehet csak pontosan vizsgálni. Ezt a célt szolgálja a Solar Dynamics Observatory (SDO, napdinamikai obszervatórium) nevű új űrszonda, amely minden korábbi társát meghaladó pontossággal és gyakorisággal rögzíti majd csillagunk pillanatnyi állapotát, a NASA Living With a Star (Élet egy csillaggal) nevű programja keretében.

Az új napobszervatóriumot egy ATLAS-V hordozórakéta indította február 11-én, magyar idő szerint 16.23-kor a floridai Cape Canaveral űrkikötő 41-es starthelyéről. Először egy 2500 kilométer földközelpontú pályára áll az űreszköz, majd innen fokozatos pályamódosításokkal éri el 36 000 kilométer magas végső pályáját. A startot eredetileg szerdára tervezték, de az erős szél miatt halasztották.

 A SOHO napkutató űrszonda EIT műszere által készített sorozat a 6,4-es nagy flerről, csak a napfoltcsoport feletti napkorona-részletet kiemelve.

02.33-kor a nagy fényesség miatt telítődő CCD "csíkozza" a képet.

Végre nekilendült a naptevékenység

 A szonda a lehető legjobb ritmusban indul, mert hosszú tétlenség után egyre aktívabbá válik a Nap. 2010. február 7-én és 8-án már egészen komoly napkitöréseket (flereket) figyeltek meg rajta. Kálmán Béla, a MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének nyugalmazott főmunkatársa az [origo]-nak elmondta: már december-január folyamán egyre több napfoltcsoport volt látható, de az amerikai Boulderben lévő világ-adatközpont által NOAA 11045 számot kapott, nagyon gyorsan fejlődő napfoltcsoportban két M-kategóriába sorolt fler is történt a napokban. A napfoltcsoport az északi szélesség 23. fokán kezdett fejlődni (ciklus elején a nagyobb szélességek aktívak), az első mágneses terek február 3-4-e táján, az első foltok 5-én jelentek meg. A mágneses szerkezet bonyolult volt, így várhatóak voltak nagyobb napkitörések, az űrszondákat készenlétbe helyezték. Február 7-én 02.20 órai kezdettel (világidőben) egy M6,4 nagyságú, 8-án 11.57 órai kezdettel egy M1,1 nagyságú fler volt megfigyelhető a napfoltcsoportban, ami még tovább fejlődik. Ezek a flerek (különösen az M6-os) már komoly nagyságúnak számítanak. A naptevékenység növekedése jó előjel a Solar Dynamics Explorer műhold számára, amely reményeink szerint minden eddiginél részletesebb képeket készít majd a napkoronáról.

 A 11045-ös napfoltcsoport képe február 7-én (SOHO )

 A szonda műszerei és feladatai

 A Solar Dynamics Observatory több szempontból az 1995-ben startolt SOHO napszonda utódjának, fejlettebb változatának tekinthető. Felbocsátási tömege 3200 kilogramm, amelyből 1400 kilogrammot az üzemanyag tett ki. Átmérője a Nap felé tekintő irányban 4,5 méter, erre merőlegesen 2,2 méter. Napelemei 6,5 négyzetméter felületen 1540 W teljesítményt nyújtanak.

Az SDO-szonda három műszere:

Naplégkörfigyelő műszeregyüttes (Atmospheric Imaging Assembly, AIA)
Extrém UV-kísérlet (EUV Variability Experiment, EVE)
Helioszeizmikus és mágnesestér-képfelvevő (Helioseismic and Magnetic Imager, HMI)

Az SDO műszerei öt fontos jelenségkört vizsgálnak.

 A Nap extrém ultraibolya sugárzása, amely az 1 és 120 nanométer közötti tartományba esik, és a napaktivitás maximuma idején néhány másodperc alatt akár ezerszeresére is nőhet.
A napkorongon mérhető Doppler-eltolódást elemzi, ami a napfelszín rezgéseivel kapcsolatban áll elő.
A napkorong egész felületén részletesen méri a mágneses tér jellemzőit és változásait.
Több hőmérsékleten és gyors egymásutánban készít felvételeket a kromoszféráról és a koronáról.
Mindezeket a megfigyeléseket a napciklus során a minimumtól legalább a maximumig folyamatosan végzi, hogy a változások jellemzőit és okát is pontosan megismerjék.

Az elmúlt évek kutatásai során kiderült, hogy a korábbi feltételezéseknek megfelelően a napfelszínről felfelé haladó hullámok fűtik fel a koronát a megfigyelt magas hőmérsékletre. Sikerült továbbá kapcsolatot kimutatni a földközeli mágneses tér és a Napból kiáramló részecskék nagyobb csomagjai között. Az úgynevezett koronakitörések szerencsétlen esetben súlyos anyagi és műszaki károkat okoznak, és veszélyeztethetik az űrhajósok életét is. A legújabb naptávcsövekkel pedig minden korábbit meghaladó részletességgel tudták a szakemberek csillagunk felszíni változásait nyomon követni.