A Herschel űrteleszkóp rögzítette az M31 eddigi legrészletesebb infravörös képét, melyet csillagkeletkezési területek fényes gyűrűi dominálnak, míg az XMM-Newton felvétele haldokló csillagok röntgensugárzását örökíti meg.

2010 karácsonyán az ESA két űrteleszkópja, a Herschel és az XMM-Newton is a legközelebbi nagy spirálgalaxisra, az M31 katalógusjelű Andromeda-ködre irányult. A megfigyelések eredményeként a kutatók a Herschel adatai alapján elkészítették az M31 eddigi legrészletesebb infravörös képét.

 

A Herschel távoli infravörös tartományban érzékeny műszerei olyan hideg porfelhőket mutatnak, melyekben csillagok keletkezhetnek. A felhőkön belül számtalan olyan poros gubó van, melyekben ez a folyamat most is zajlik: a gravitáció hatására a porból és a gázból évmilliók alatt csillagok állnak össze. Ha a folyamat vége felé a kialakuló új objektum elég nagy sűrűséget ér el, már nem csak az infravörös, de az optikai tartományban is megfigyelhetővé válik.

Az Andromeda-köd a közelségén túl azért is érdekes, mert tartalmaz egy körülbelül 75 ezer fényév átmérőjű porgyűrűt, amiről több kutató azt gondolja, hogy egy másik galaxissal történt nem túl régi kölcsönhatás eredményeként alakult ki. Az új Herschel-felvétel azonban még meglepőbb részleteket tár fel, ugyanis legalább öt, csillagkeletkezési területeket magába foglaló koncentrikus porgyűrű azonosítható rajta.

A Herschel űrteleszkóppal gyakorlatilag egyidőben az XMM-Newton az Andromeda-köd röntgenképét készítette el. Míg az infravörös felvétel a csillagok szülétéséről tudósít, az utóbbi a csillagfejlődés végső fázisait örökíti meg. A röntgenfelvételen sok száz forrás figyelhető meg, melyek jó része a centrum körül csoportosul, ahol a csillagok egyébként is sűrűbben találhatók, mint a galaxisok más részein. A röntgenforrások egy része felrobbant csillagok által ledobott törmelék és a környező intersztelláris anyag kölcsönhatásáról árulkodik, de vannak köztük olyanok is, melyek sugárzása kettőscsillagoktól származik. Ezekben az egyik komponens már egy elfajult, kompakt maradvány, amely folyamatosan anyagot szív el a még "élő" kísérőjétől. Amint ez az anyag a sűrű komponensre spirálozik, nagyon felmelegszik, így intenzív röntgensugárzást bocsát ki. A folyamat végeredménye a kísérő elfogyasztása, illetve a felgyülemlő gáz termonukleáris robbanása lehet.

Mind az infravörös, mind a röntgentartománybeli észlelések tehát a csillagok fejlődésének olyan szakaszairól tudósítanak, melyek az optikai tartományban - ahol a csillagok életének "felnőtt" szakaszát tanulmányozhatjuk - nem figyelhetők meg, ráadásul ezek az információk a földfelszínről nem is érhetők el, hiszen a légkör a röntgensugárzást teljes egészében elnyeli, de az infravörösnek egy jelentős részét is kiszűri.

 

Forrás:

• ScienceDaily 2011.01.05.