Valamikor a Naprendszer formálódásának idején, több milliárd éve egy Föld-típusú sziklabolygó ütközött neki a Jupiternek – állapította meg egy kínai és amerikai csillagászokból álló kutatócsoport.

Ez az elmélet egyszerre két rejtélyt is megmagyaráz a Naprendszer legnagyobb bolygójával kapcsolatban: hogy miért olyan kicsi a bolygó magja, és miért olyan magas a légkörében a nehéz elemek koncentrációja.

   A Naprendszer legnagyobb gázóriásai, a Jupiter és a Szaturnusz a Földhöz hasonló sziklabolygóként kezdték a pályafutásukat milliárd évekkel ezelőtt, majd a gravitációjuk annyi gázt és port vonzott hozzájuk, hogy sűrű atmoszférájú gázóriásokká alakultak át. Mindkét bolygónak megmaradt azonban a szilárd magja, a Jupiteré a Föld méretének tízszerese (egyes becslések szerint csak duplája), míg a Szaturnuszé 15-30 Föld méretű, annak ellenére, hogy a logika azt diktálná, hogy a nagyobb bolygónak kellene nagyobb szilárd maggal rendelkezni.

A pekingi egyetem, és a Santa Cruz-i University of California egyetem kutatói számítógépes szimulációkkal derítették ki, mi az a legvalószínűbb esemény, ami ilyen jelenséget okozhat. Arra jutottak, hogy valószínűleg egy Föld-típusú bolygó ütközött neki a formálódó Jupiternek. A bolygó először a légkörben a súrlódás hatására kilapult, mint egy palacsinta, majd nekicsapódott a Jupiter magjának.

   Itt az ütközés óriási energiája egyszerűen elpárologtatta a mag nagy részét, és megsemmisült a becsapódó bolygó is, ezáltal jutott a sok nehéz elem az atmoszférába. A Szaturnusz légkörében egyébként szintén magasabb a nehéz elemek koncentrációja a szokásosnál, ezt szintén kisebb objektumok, üstökösök, aszteroidák sűrű becsapódásaival magyarázzák a csillagászok, amelyek elégnek a légkörben, mielőtt a felszínt elérnék.

A Jupiter és a rejtélyes bolygó ütközése a Naprendszer történetének legnagyobb katasztrófája lehetett. Az ütközés nélkül a bolygó mára valószínűleg a Neptunuszhoz vagy az Uránuszhoz hasonló méretű gázóriássá fejlődött volna. A csillagászok rámutatnak, hogy a Naprendszer születése utáni időszak roppant kaotikus és bolygóütközésekkel teli volt: ilyen ütközések hozták létre a Holdat, formálták át a Mars északi féltekéjét, és tépték szét kis híján a Merkúrt.

Nevét Jupiterről, a római főistenről kapta. A bolygó csillagászatban és asztrológiában használt jele az istenség kezében hagyományosan megjelenő villámot jelképezi (Unicode: ♃).

A Jupiter a Naprendszer négy gázóriásának egyike; elsősorban nem szilárd anyagból áll. 142 984 kilométeres egyenlítői átmérőjével a legnagyobb bolygó a Naprendszerben. A Jupiter sűrűsége 1,326 g/cm³, a második legnagyobb a gázbolygók közül, de a négy kőzetbolygóénál kisebb.

A felső légköre atomszám szerint 93% hidrogénből és 7% héliumból áll, molekulaszám szerint 86% hidrogénből és 13% héliumból. Mivel a héliumatom négyszer nagyobb tömegű mint a hidrogénatom, az összetétel változik, ha a tömegarányt nézzük. Ez alapján a légkör 75%-ban hidrogén, 24%-ban hélium, 1%-ban más elem. A bolygó belseje sűrűbb anyagot tartalmaz, nagyjából 71% hidrogént, 24% héliumot és 5%-ban más elemeket. A légkör nyomokban tartalmaz metánt, vizet, ammóniát és szilícium alapú összetevőket. Található még szén, etán, hidrogén-szulfid, neon, oxigén és kén. A légkör külső rétege tartalmaz fagyott ammóniakristályt is. Infravörös és ultraibolya mérésekkel benzolt és más szénhidrogént is kimutattak.

A Jupiter 2,5-szer nagyobb tömegű, mint a Naprendszer többi bolygója együtt. Bár a Föld eltörpül a Jupiter mellett (átmérője 11-szer kisebb), az óriásbolygó sűrűsége jóval kisebb.

Ha a Jupiter nagyobb tömegű lenne a jelenleginél, valószínűleg összeroskadna. A belső egyre jobban összehúzódna a fokozott gravitációs erő alatt. Az összehúzódás addig folytatódna, amíg a a magfúzió be nem indulna. Néhány csillagász sikertelen csillagnak nevezi a Jupitert. Bár a bolygónak hetvenötször kellett volna nagyobb tömegűnek lennie hogy csillag lehessen, a legkisebb vörös törpe csak körülbelül 30%-kal nagyobb sugarú, mint a Jupiter.

Ennek ellenére a Jupiter még mindig több hőt sugároz, mint amennyit a Naptól kap. A bolygó által termelt hő, majdnem egyenlő a kapott napsugárzással. Ezt a hősugárzást Kelvin-Helmholtz folyamat hozza létre adiabatikus összehúzódással. A folyamat eredményeként a bolygó körülbelül 2 cm-t húzódik össze minden évben. Kialakulásakor a Jupiter kétszer nagyobb átmérőjű és sokkal melegebb volt mint most.