A Buran sikeres projekt lehetett volna, ha a Szovjetunió valamivel tovább húzza, vagy ha a modern Oroszország képes lett volna finanszírozni.

 A Buran leszállás után.

 Itt látható a Buran az Enyergija hordozórakétára szerelve...

 ...ezután szállítják a kilövőhelyre.

 A képeken látható, hogyan szállították a Burant a világ legnagyobb teherszállító repülőgépével, az Antonov AN-225 "Mrija"-val.

                                      Buran - az orosz űrsikló

Valószínűleg mindenki, akit a technika valamennyire megérint, ismeri a Challenger, a Columbia , a Discovery nevet, a tájékozottabbaknak az Enterprise, az Endeavour és az Atlantis is mond valamit, az igazán elvetemültek pedig a Pathfinder is beletartozik a sorba:

Most viszont nem róluk lesz szó, hanem a kevéssé ismert "túloldal" űrsikló-programjáról. Bizony, a Szovjetunió is erősen dolgozott az ügyön, és a végeredmény ezúttal sok szempontból lényegesen jobb lett.

 Az oroszok is építettek űrsiklót, amely néhány sikeres repülést is teljesített, ám a projektet leállították pénzhiány miatt a Szovjetunió összeomlása és az orosz gazdasági válság után.

A Buran volt az első igazi, újrafelhasználható, működő, embert szállító űreszköz a Szovjetunióban. Egy valódi űrrepülőgép volt, amely fellövés után föld körüli pályára állhatott, majd onnan visszatérve landolni tudott egy erre alkalmas repülőtéren. Az első olyan űrjárművük volt, amely nem csupán eszközöket juttathatott az űrbe, de elláthatta azok karbantartási, javítási feladatait, majd biztonságban vissza tudott térni a Földre.

A Buran elődei egy-egy speciális feladatra épültek: a Vosztok és a Szojuz űrhajósok szállítására készült, a Progressz pedig nagy súlyú rakomány föld körüli pályára állítására volt alkalmas. Ahogyan növekedett az orbitális pályán keringő hulladék, illetve a szállítandó teher mennyisége, szükségessé vált egy újrafelhasználható űrjármű kifejlesztése.

A Burant arra tervezték, hogy 30 tonna rakományt juttasson az űrbe, és akár 20 tonnával vissza is térhessen. Az óriási raktér lehetőséget adott az űrállomás moduljainak, vagy más nagy méretű szerkezeteknek fellövésére. Akár 17.5 méter hosszú, 4.5 méter átmérőjű tárgyakat is szállíthatott, és emellett 6 fős legénység utazhatott az eddig általános 2-4 fő helyett.

Az eddigi űrjárművek visszatérő egységei ballisztikus, vagy csúsztatott pályán érkeztek a Föld légkörébe, majd ejtőernyővel landoltak. A "valódi" újrafelhasználható űreszközök létrehozása, illetve a földi űrrepülőtérre való visszatérés szükségessége számos új problémát vetett fel.

Az orbitális pályáról visszatérve a légkör sűrűbb rétegeiben tapasztalt óriási felmelegedés eddig nem használt hővédő bevonatokat kívánt. Követelményként jelentkezett a hővédelem újrafelhasználhatósága is, legalább 100 leszálláson keresztül. A BURAN űrsikló számára három eltérő termobevonatot fejlesztettek ki:

- "Szén-szén" alapanyag (angolban Reinforced Carbon Carbon - erõsített szén-szén kompozitanyag), maximum 1650 °C hőterhelésre, az orron, a szárnyak és a függőleges vezérsík belépőéleire;
- Kerámiacsempék azon felületekre, amelyek nem érik el az 1250 °C-ot;
- Könnyen alakítható, flexibilis, speciális műanyag ott, ahol a hőmérséklet 379 °C alatt marad.
Ezen burkolatok mindegyike túlteljesíti az amerikai Space Shuttle-hoz használt anyagok jellemzőit.

 A Buran automatikusan landol orbitális pályáról az űrrepülőtér aszfaltjára. ( Az átépítés óta erre az amerikai űrsiklók is képesek, ám ott csupán a tartalék szerepét töltik be, ha az emberi irányítás valamilyen okból nem működhet - a Buran esetében az ember a tartalék!)

 Gyökeresen eltérő a főhajtómű kialakítása. Az Enyergija hordozórakéta saját főhajtóművel rendelkezik, így képes 120 tonnát az űrbe juttatni (szemben a Shuttle-k 30 tonna hasznos terhelhetőségével!). A Shuttle-k főhajtóműve a siklón található, a "hordozórakéta" tulajdonképpen egy egyszerű üzemanyagtartály. Így a kilövéskor A Buran esetében az igen nagy tömegű Enyergija emeli a relatíve kisebb tömegű siklót, a Shuttle esetében ez fordított (a két szilárd hajtóanyagú fokozat leválása után).
- A Buran High-Lift aránya 6.5, a Shuttle-ké 5.5 (Ez egy nehezen magyarítható arányszám, az előre és felfelé történő mozgás hányadosából áll össze. Minél magasabb a szám, adott sebességnél annál nagyobb emelkedésre képes a légijármű).
- Az orosz sikló 30 tonna hasznos teherrel képes landolni, a Shuttle-k csupán 20 tonnával térhetnek vissza.
- A hővédő bevonat mintázata a lehető legoptimálisabban kialakított, és ortogonálisan helyezkedik el a hőbelépés vonalára (Huh, ez is lefordíthatatlan emberi nyelvre. A lényeg, hogy optimálisan és egyenletesen képes elvezetni a hőt). Nincsenek éles törésvonalak a bevonat illeszkedésében, a törzs és az orr bevonatának illeszkedési mintázata a lehető legoptimálisabb.
- A hét személyes Shuttle-kkel szemben a Buran a végleges tervek alapján akár tíz fős személyzettel repülhet.

A leszállási manőver fékezéssel kezdődik, majd az űrrepülőgép átfordul a leszállási irányba. A légköri fékezés 90 km-en kezdődik meg. Az automatikus leszállás 40 km magasságban kezdődik, s egészen a leszállópályán történő megállásig tart. Emberi jelenlét sem az indítás, sem a leszállás közben nem szükséges.

Az automata leszállító rendszert a próbarepülések során (amikor is a világűrt nem érintették, a repülések szimplán a légkörben zajlottak) többször tesztelték, a nyolcadik repülés alkalmával, 1986 decemberében Levcsenko és Sukin űrhajósok csupán az „ellenőr” szerepét játszották leszálláskor.

1988-ban, a Buran első, és egyben utolsó valódi űrrepülésekor, rendkívül rossz időjárási körülmények uralkodtak, a 64 km/h-s oldalszélben, 340 km/h-s sebességgel a már kiengedett futóművek megérintették a 84 méter széles, 4,5 km hosszú leszállópályát. A három ezután kinyíló fékezőernyő tovább csökkentette az űrsikló sebességét. 9 óra 25 perckor, csupán másfél méterre a pálya középvonalától, és mindössze 1 másodperccel (!) elvétve a tervezett leszállás idejét, a Burán űrrepülőgép csendben megállt.

A Buran sikeres projekt lehetett volna, ha a Szovjetunió valamivel tovább húzza, vagy ha a modern Oroszország képes lett volna finanszírozni.

Hol a Buran most ?

A kérdés elég pontatlan. Melyik Buran ? Persze Buran valójában egyetlen egy volt, amely erre a névre hallgat, ám néhány egyéb orosz űrsikló is épült az évek során. Ezek egy része csak szerkezetkész, a tervezést, kiképzést segítő, repképtelen darab, néhány képes volt a légkörön belüli repülésre, de öt valódi, repülésre szánt darab építését kezdték el.
Az internet legmélyebb bugyraiban időnként fel-felbukkan egy "megtalált" Buran, ám az igazi és eredeti már sosem szerepelhet műholdfelvételeken.

Először is az "elkészült" darabok:

Űrrepülésre képtelen modellek, szimulátorok, légköri tesztre épített darabok:

OK-TVA - Hő-, mechanikai-, és akusztikai terhelési tesztekre épült. Jelenleg Moszkvában, a Gorkij Parkban áll. Látogatható, bejárható, de igen alacsony az érdeklődés iránta. Kívülről a Buran hasonmásaként festették le, beleértve a nevet is, emiatt a legtöbben össze is keverik az eredetivel.

OK-GLI - 1984-ben épült, repülési teszteket végzett. Az OK-GLI saját hajtóművel rendelkezett, amely képes volt önálló fel- és leszállásra is. A Burannal azonod fedélzeti ellenőrző és fedélzeti rendszerekkel szerelték fel, a repülésirányítási és automatikus landolási teszteket hajtották végre vele. 2000-ben Sidney-be szállították, ahol két évig egy kiállítás részeként szerepelt. Ezután Bahreinbe szállították részben szétszerelve. Jelenleg egy német múzeum tulajdona, de még ugyanott áll...

OK-ML-1 - 1982-ben épült. Hőterhelési és mechanikai teszteket végeztek rajta, majd Bajkonurba szállították, és az Enyergija csatlakozozó interface-ét tesztelték vele. Az eredeti elképzelések szerint az első lett volna, amely az Enyergija segítségével az űrbe emelkedik, majd onnan a légkörbe visszatérve megsemmisült volna. Jelenleg Bajkonurban áll, a környék iskolásai látogathatják. Az űrközpont vezetői emlékműként állítanák fel a városban, de odaszállítása közúton nem megoldható, a Moszkva-Taskent vasútvonal kereszteződésében egyszerűen nem fér el.

OK-ML-2 - 1983-ban készült el. A dokumentáció ("felhasználói kézikönyv") elkészítéséhez, az üzemanyagtartályok tesztjéhez, a legénység ki-beszállásának gyakorlásához, a hermetikus zárás ellenőrzéséhez és a karbantartási feladatok begyakorlásához használták. Ezután Bajkonurba került, az OK-ML-1-hez hasonló teszteket végeztek rajta. Jelenleg Bajkonurban, a MIK hangárban áll, fedél alatt.

OK-KS - 1982-ben készült az elektromos rendszer tesztelésére. Jelenleg Moszkvában, az Enyegija Múzeumban áll.

OK-TVI - Napsugárzás- és nyomástesztek elvégzésére épült. Ennél többet nem tudni róla, holléte ismeretlen.

OK-005 - Vákumtesztek alanya volt, helye ismeretlen

OK-008 - Vibrációs tesztek alanya volt, helye ismeretlen

OK-1.01 - Buran - A legismertebb darab, amely az űrrepülést végezte. A tervezett öt darabos flotta (melyből kettő készült el) első tagja. Az építését 1986-ban kezdték. Jelentős részben Moszkvában készült, ezután repülővel szállították Bajkonurba. Eredetileg a Bajkál nevet adták neki, az első repülés előtt néhány héttel keresztelték át a Buran (Tornádó) névre. 1988. november 15-én szállt fel egyetlen orbitális repülésére. Kétszer kerülte meg a földet, majd biztonságban leszállt a Bajkonuri kozmodromban. Ezután az AN225-tel Párizsba szállították egy aeronautikai kiállításra.
Hosszú ideig  légkondicionált hangárban őrizték, arra az Enyergija rakétára rögzítve, amellyel az OK-ML-1 és -2 interface-tesztjeit végezték. 2002-ben a hangár teteje a karbantartó-felújító munkák közben összeomlott, maga alá  temetve 7 embert, és megsemmisítve a Buran-Enyergia párost.

OK-1.02 - Ptyicska - (eredetileg Burja, Vihar névre hallgatott) 1988-ban készült, a széria második tagjaként. Szinte teljesen elkészült, néhány elektronikus komponens hiányzik csupán. Első repülését 1993-ra tervezték, automatikusan kapcsolódott volna a MIR-űrállomáshoz. Jelenleg Kazahsztán tulajdona. Jóideig hangárban tárolták és gondozták igen nagy figyelemmel, ám azóta ismeretlen helyre vitték.

OK-2.01 - Második széria 1. - A Buranhoz képest sok szempontból (főleg a pilótafülkében) módosított modell építése 1993-ban, az orosz gazdasági válság beköszöntével állt le, 30-50%-os készültségben. Egy Moszkva közeli gyárban állt, ahol részben visszabontották, majd elszállították.

OK-2.02 - Második széria 2. - Hasonló sorsra került. 10-20%-ban készült el ugyanott, majd évekig állt a törzs a gyár udvarán, a puszta földön. Részben elbontották.

OK-2.03 - Második széria 3. - Szintén 1993-ban állt meg az építése, financiális gondok miatt. Teljesen elbontották, egy kép sem maradt róla az utókornak.

Forrás: prokee