Amerikai kutatók szerint a földi fajok felemelkedését és hanyatlását részben naprendszerünk a galaxis korongján keresztülhaladó hullámzó mozgásai is okozhatják.
 

  Két évvel ezelőtt a kaliforniai Berkeley Egyetemen megállapították, hogy a tengeri kövületek tanúsága szerint a biodiverzitás, azaz a bolygón élő különböző fajok száma 62 millió éves ciklusokban emelkedik és csökken. A Föld nagy tömeges kipusztulásaiból legalább kettő, a 250 millió évvel ezelőtti Permi-triász és a körülbelül 450 millió évvel ezelőtti Ordovicium-kori kihalás párhuzamba hozható a fenti ciklus csúcsaival, ami nem magyarázható az evolúciós elmélettel.

   A Kansas Egyetem kutatói szerint a kozmikus erők vezérlik a földi életet. Elméletüket azzal a ténnyel magyarázzák, mely szerint a csillagok nem fixek az űrben, időnként galaxisokon száguldanak át, vagy olyan kis távolságban tűnnek fel egymás közelében, ami elég egy rövid kozmikus randevúhoz. A Nap például folyamatosan köröz a Tejút középpontja körül, eltávolodva, majd újra megközelítve azt, miközben fel és le mozog a galaktikus síkon. Egy fel-le ciklus 64 millió évet vesz igénybe, ami hasonlít a biodiverzitási ciklushoz.

   A kansasi kutatók kaliforniai kollégáiktól függetlenül is megerősítették a biodiverzitási ciklust és felvázoltak egy újszerű mechanizmust, mely szerint mindezt a Nap galaktikus utazása okozza. A tudósok ismeretei szerint a Tejútra gravitációs vonzást gyakorol egy hatalmas galaxishalmaz, az 50 millió fényévnyire elhelyezkedő Virgo. Az Kansas Egyetem részéről Adrian Melott és Mikhail Medvedev spekulációja szerint, ahogy a Tejút halad a Virgo-halmaz felé egy lökéshullámot (bow shock) hoz létre maga előtt, hasonlót a szuperszonikus sugárhajtású gépek által keltetthez.

    A Naprendszert egy lökéshullám övezi, ami jelentős mennyiségű kozmikus sugarat hoz létre, melyek elérik a Földet. Ilyen alapon miért ne lehetne a galaxisnak is egy lökéshulláma? A galaktikus lökéshullám csak a Tejút galaktikus síkjának északi oldalán van jelen, mivel ez az oldal néz a Virgo-halmaz irányába. A lökéshullám mögött túlhevült gáz és kozmikus sugarak áramlanak, amitől általában a galaxis mágneses mezeje megvédi naprendszerünket. 64 millió évente azonban a Naprendszer ciklikus utazásai következtében a galaktikus sík fölé emelkedünk. Ekkor kisebb a védelem és jóval nagyobb kozmikus sugárzás mennyiségnek vagyunk kitéve.

   A sugárzás erősödése közvetlen és közvetett hatásokat gyakorol a földi organizmusokra. Megnő a genetikai mutációk aránya, melyek a DNS sérülések kijavításának képessége rovására mehetnek, különböző betegségekhez vezetve, mint a rák. A kozmikus sugárzás kapcsolatba hozható a felhőzet növekedésével, ami képes jégkorszakot zúdítani egy bolygóra, de kölcsönhatásba is léphet a légkör molekuláival, melyek ennek hatására az ózonréteget pusztító nitrogén-oxid termelésébe kezdenek, csökkentve a Nap káros ultraibolya sugárzása elleni védelmet.

 
   Mindenekelőtt a tudósoknak észlelniük kellene a galaxis északi részén feltételezett lökéshullámot, igaz hasonló lökéshullámokat már találtak más galaxisok körül. Legutóbb Philip Appleton a Caltech csillagásza fedezett fel egyet egy tőlünk 300 millió fényévnyire levő halmazban elhelyezkedő galaxisnál, ami a halmazhoz viszonyítva másodpercenként 990 kilométeres sebességgel halad. A Tejút ezzel szemben mindössze 200 km/s sebességgel araszol a Virgo felé, azaz ha létre is hoz egy lökéshullámot, akkor az jóval gyengébb lehet.